Ferkó Béla bejegyzései

Történelem versenyre való felkészülés – egyéni foglalkozás

Iskolánk minden évben nevezni szokott a NYME által rendezett országos történelem tanulmányi verseny 7-8. osztályos számára nevű versenyre.

A versenyfelhívást a megyei POK szokta továbbítani az általános iskolák részére.

A verseny három részből áll: iskolai forduló, megyei forduló és országos döntő.

Az iskolai fordulón bárki részt vehet, aki szereti tantárgyat és a kihívást. Mivel a tananyagnál szélesebb körű ismereteket kíván a verseny, a tanulók  kis létszámban szoktak részt venni rajta.

A versenykülönböző korok időszakára épül. Gerincét a magyar történelem eseményei adják. A felkészüléshez az általános iskolai történelem tankönyveken kívül más kiadványok javasoltak.

Ez utóbbiakat gépbe szkennelve megkapják tőlem a tanulók. A felkészüléshez a régebbi versenyek feladatait, ill. történelmi portálokon fellelhető és egyénileg szerkesztett feladatokat szoktam használni.

Az iskolai fordulóban a 70%-ot elért tanulók ill. a két legjobb eredményt elért versenyzők jutnak tovább.

A megyei fordulóban eddig öt alkalommal vettek részt tanulóink.

A felkészülés a tanulók térbeli és időbeli kompetenciáit, történelmi tudásuk bővítését, a versenyhelyzet kezelését, a versenyszellem kialakítását fejlesztik.

Káli Tamás

Infomeccs 2017

Iskolánk tanulói minden évben részt vesznek az edelényi Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakgimnázium által szervezett INFOMECCS informatikai versenyen, ahol nagyon szép eredményeket értünk el.

A 7. osztály csapata (Drótos Patrik, Galatóczky János, Takács Szabolcs) 3. helyezett lett, a 8. osztály csapata(Bakk Zsombor, Béres Tibor Flórián, Derján Bence) 2. helyezett lett, tesztversenyben Béres Tibor Flórián különdíjat kapott.

Őszi projektnap 4. osztály

Az őszi projektnapon a 4. osztály a Fanyar Nyanyar című mesét adta elő.

Az előadás célja volt, a mesék dramatizálásával kapcsolatos tudnivalók elsajátítása. Szövegértés fejlesztése. Szerepjáték, a megformált szereplő karakterének kialakítása, azonosulás a szereppel, szöveg memorizálása, előadás közben a tiszta, érthető, megfelelő hangerejű beszéd elsajátítása, alkalmazása.

Programozzunk micro:bittel!

 

Mi az a micro:bit?

A BBC micro:bit a 7-14 éves korosztály számára a programozás játékos elsajátításához fejlesztett mini számítógép. A diákok PC-ről vagy mobilról is elérhető web-es felületen írhatnak programokat, amik USB-n vagy akár bluetooth-on keresztül tölthetőek fel az eszközre.
A micro:bit kezdettől fogva osztálytermi használatra tervezték. A kódolási ismeretek átadása mellett kézzelfogható eredményeket kapunk és motiválja a tanulókat.

A szakkörről

A szakkör 7-8. osztályos tanulók számára lett meghirdetve. Heti egy alkalommal programozási alapismereteket és alapfogalmakat ismerünk meg, fedezünk fel a micro:bit eszközön keresztül pedig projektek formájában meg is jeleníthetjük az eredményt.

A szakkör célja az általános programozási ismeretek elsajátítása mellett a robotika alapjait is megismerni, megszerettetni, így későbbi tanulmányaik során már meglévő alapokra építhetnek majd.

Szakkörvezető: Ferkó Béla

Részvevők száma: 7

Atlétika

A tanórai felméréseken elért eredmények, valamint a házi válogató sport versenyeken mutatott teljesítmények értékelése alapján kezdődik a kiválasztott, jó képességű tanulók – tanórán és sportkörön történő – felkészítése, az évközi atlétikai versenyekre.

A körzeti és megyei versenyeken elért eredmények értékelése után kezdődik a tanulók tanórán és sportkörön kívüli – személyre szabott – egyéni felkészítése, az országos atlétikai versenyekre.

Egyéni felkészítés:

  • Lakóhelyen – tanítási napon, illetve hétvégén – önállóan végzett, állóképesség növelő edzések.
  • Szabadfoglalkozások és tanórai szünetek alatt sport szakember irányításával végzett – technikai kivitelezést javító – egyéni edzések.

A teljesítmény változásának (csökkenés-növekedés) és a kivitelezés javulásának ellenőrzése a mindennapos testnevelés órák, illetve a hetente megtartásra kerülő sportkörök ideje alatt kerül ellenőrzésre.

Veres Károly

testnevelő

Sporttábor 2017.június 26-29.

Az első napon 4 csapatra osztottuk a résztvevőket.

Minden csapat írt egy szabályrendszert, amiben a szerinte legfontosabb dolgok kerültek. A végén összesítettük és így alakult ki a tábori szabályzat:

Szabályok

  1. Kerüljük a rongálást (szúnyogháló)!
  2. Nem szemetelünk
  3. Nem verekszünk, kerüljük a trágár beszédet!
  4. Engedély nélkül nem hagyjuk el a tábor helyszínét!
  5. Vásárlás a Holló boltban
  6. Rendben tartjuk a környezetünket
  7. Takarékosság az energiával és a vízzel
  8. Energia italt, alkoholt és chipset nem fogyasztunk, nem dohányzunk
  9. Értékeink megóvása saját felelősségünk
  10. Saját magunk és mások testi épségére vigyázunk
  11. Nem cikizzük a társainkat megjelenéséért és a teljesítményéért – tolerancia
  12. A tőled telhető legjobbat nyújtod
  13. Csak magánéletet élhetsz a telefonoddal

 

A tábor programját úgy állítottuk össze, hogy a tanulók minél több nézőpontból ismerhessék meg a sportolás feltételeit, az egészséges életmóddal együtt járó kihívásokat. Elméleti is gyakorlati oktatásban is részesültek.

Fontosnak tartottuk az első napon, hogy halljanak elméleti részt a témában. Aktív, egészséges életmód diákoknak – egészséges ivási szokások című interaktív előadást tartott Anita tanár néni.

 

Meglátogattuk a Miskolci BME Körcsarnokát, ahol egy atlétikaedzésen vehettünk részt. Ezen a délutánon strandolással pihentettük fáradt izmainkat.

Megtanultuk a természetjárás alapvető szabályait. Gyalogtúráztunk a környéken.

A kerékpározás szükséges felszereléseivel, szabályaival is megismerkedtünk, majd kerékpártúrát tettünk.

A délutáni-esti program minden nap a labdajátékok gyakorlása volt. A csapatok közti versengés itt mutatkozott meg a legjobban. A tábor végén bajnokot avattunk kézilabdában és fociban is.

Kupa döntők eredményei:

Foci

Erős P. – B. Gőték 3-4.helyért 1:2

Döntő:      Szurikáták -Tapik 1-2.helyért 3:7

Kézilabda

Szurikáták –  Erős pista 3:2 3-4. hely

Döntő:      B. Gőték -Tapik 1-2.helyért 2:9

 

Mivel fontosnak tartjuk, hogy tanulóink ismerjék meg a környék kínálta lehetőségeket, a Holló vendégházat választottuk táborunk helyszínéül. A gyerekek a reggeli és a vacsora előkészítésében mindig kivették a részüket.

A záró estén népi hagyományokat elevenítettünk fel: Tábortűz: Szt. Iván-napi hagyományok – beszélgetés, majd ’Tűzugrás keretében megperzseltük a nemesebb felünket’ – Kölönte Hunor

A tábor nagyon jól sikerült, reméljük jövő tanévben is lesz alkalmunk megrendezni!

Tátrai Zita

táborvezető

Mesetábor 2017. június 26-29.

 

Résztvevők: 33 tanuló (1-4. osztály), 3 pedagógus, 1 segítő.

A tábor célja: írásbeli és szóbeli szövegértési képesség, szövegalkotási készség, szociális kompetenciák, kommunikáció, vizuális készség, esztétikai érzék fejlesztése. Saját nagy könyv elkészítése. Hagyományőrzés.

A tábor helyszíne: iskola.

Ebéd helyszíne: Napköziotthonos Óvoda, Szögliget

  1. nap
  • Megnyitó, tábori szabályok megbeszélése, alvóhelyek elfoglalása
  • Tábori zászlók festése: csoportokban dolgoztak. A nagyobbak segítették a kicsiket. Mindenki aktív volt.
  • Kooperatív közösségépítő játékok a szabadban: jól összekovácsolódott a csapat. A gyerekeknek lehetőségük nyílt egymás alaposabb megismerésére.
  • Sportolás az iskola sporteszközeivel: mindenre nagyon vigyáztak, nem veszekedtek az eszközökön.
  • Meseszövés: nagyon jól sikerült, ötletesek voltak a mesék kitalálásában, a mondatalkotás gördülékenyen ment.
  • Mesehallgatás
  • Gazdaságlátogatás: a gyerekek érdeklődők voltak, kérdeztek, simogatták a teheneket.
  • Vacsora a Holló Vendégházban: kenyérlángos.

 

  1. nap
  • Reggeli torna: aktívak voltak, élvezték.
  • Szabad játék, olvasás: a gyerekek választottak, ki mit szeretne csinálni. Csoportokba szerveződve olvastak, társasjátékoztak, beszélgettek, stb.
  • Fogalmazási gyakorlatok csoportokban (képregény készítés, illusztráció, verses mese írása, mese kiegészítés adott szavakkal): heterogén csoportokban dolgoztak. Nagyon jó volt az összmunka, a kisebbeket segítették a nagyobbak. Mindenki kivette a részét a munkából.
  • csendes pihenő: ezalatt a lányok és a fiúk a szobájukban meseolvasást hallgattak.
  • Tájház látogatás: beöltöztek régi ruhákba, szerepjátékoztak, kukoricát daráltak, faragtak.
  • Fürdés a patakban: nagyon élvezték a nagy melegben. Locsolták egymást, szaladgáltak.
  • Játék a szabadban: az előző nap tanult játékokat kérték, hogy játsszuk (labdajátékok, Családi perpatvar, sorversenyek, célbadobás, foci, sporteszközökkel való játék).
  • Dramatizálás: véletlenszerűen alakított csoportokban önállóan készültek fel egy-egy klasszikus mese előadására (Hamupipőke, Csipkerózsika, stb.). Voltak olyan gyerekek, akik 2 csoportban is szerepeltek, és segítettek más csoportoknak a felkészülésben.
  • Vacsora: hamburger Perkupáról.
  • Buli
  1. nap
  • Reggeli torna
  • Az előző nap eseményeinek megbeszélése, a programok értékelése
  • Az előző napi fogalmazási gyakorlatok folytatása: a csoportok más jellegű feladatokat kaptak, mint előző napon.
  • csendes pihenő: mesenézés, társasjátékok.
  • Fürdés a patakban
  • Ki mit tud? : a gyerekek önkéntes alapon csoportokat alakítottak, és saját maguk által kitalált produkciókat adtak elő.
  • Néptánc tanulása: egyszerű tánclépéseket tanultak.
  • Szalonnasütés: a nagyobb lányok segítettek az előkészületekben.
  1. nap
  • Reggeli foci: a fiúk saját ötlettől vezérelve csapatot alakítottak, és reggeli előtt sportoltak.
  • Meseillusztráció készítése: a gyerekek saját kedvenc meséjükről rajzoltak.
  • A nagy könyv megtekintése Szinpetriben: a tanulók érdeklődve hallgatták az előadást, okosakat kérdeztek.
  • Körhintázás ebéd után
  • A legjobb tábori élmény megörökítése rajzban és fogalmazásban: összeállítottuk saját nagy könyvünket.

 

Összegzés: A tábor elérte célját. Terveinket megvalósítottuk. A gyerekek és a szülők is elégedettek voltak. Több szülő is támogatta a tábort: kaptunk jégkrémet, gyümölcsöt, stb.

Hagyományőrző tábor, 2017.06.26-29. Tornaszentandrás, Gulipán Vendégház

 

A programok a korábbi tábor programjaihoz hasonlóan lettek tervezve.

Nem maradhatott ki a reggeli mozgás, ami az egészséges életszemlélet erősítését is szolgálta.

Sor került ismételten a néptánc oktatásra, ami a mozgáskultúrát, csoport és páros munkát erősítette.

Megismerkedtünk a község nevezetességeivel, hagyományos mesterségek címmel csoportvetélkedőt rendeztünk a gyerekeknek a közösségi munka és a néprajzi tudásuk fejlesztéséért.

A kreativitás, kézügyesség és szépérzék  fejlesztését szolgálták a kézműves foglalkozások.

Hagyományos ételek főzése és sütése szintén a programunk része volt, ami a konyhai ismereteik szélesítését fejlesztette.

Napi zárásként régi magyar filmek nézésére került sor, ami kulturális ismereteik bővítését szolgálta.

A játékos vetélkedők a csoportmunkát, a versenyszellemet erősítették.

 

Programok

2016.06.26 – Hétfő

Érkezés: 9:30 óra

Tábor elfoglalása, kipakolás, házirend, szabályok ismertetése–felelősök: Káli T, Ferkó B, Novák P-né, Mihalik Judit

Rövid szabadprogram (labdajátékok)– felelősök: Káli T, Ferkó B

Ebéd

Néptánc tanulása-felelősök: Ferkó B, Novák P-né

Hagyományos ételek főzése, sütése-felelősök: Novák P-né, Mihalik J,

Kézműves foglalkozás (szövés, régi játékok készítése, kipróbálása)-felelős: Ferkó B, Mihalik J

Szabadprogram (labdajáték, rajz, zene…)-felelősök: Káli T, Ferkó B, Novák P-né, Mihalik Judit

Vacsora

Filmnézés (régi magyar film)-felelős Ferkó B, Káli T

 

 

2016.06.27 – Kedd

Délelőtt

Reggeli torna, szobaszemle, majd reggeli-felelősök: Káli T, Ferkó B, Novák P-né, Mihalik Judit

A környék megismerése (hagyományok, szokások, táji jellegzetességek-PPT előadás)-felelős: Káli T

Kézműves foglalkozás (szövés, gyöngyfűzés, régi játék elkészítése)-felelős: Káli T, Ferkó B, Novák P-né, Mihalik Judit

Ebéd

Délután

Élet a falubanTornaszentandrás nevezetességeinek megtekintése-felelős: Káli T, Ferkó B, Novák P-né, Mihalik Judit

Néptánc tanulása– felelősök: Ferkó B, Novák P-né

Hagyományos ételek főzése, sütése-felelős:Novák P-né, Mihalik J,

Népi játékok– felelős: Káli T, Mihalik J

Vacsora

Éjszakai túra– felelősök: Káli T, Ferkó B, Novák P-né, Mihalik Judit

 

2016.06.28 – Szerda

Délelőtt

Reggeli torna, szobaszemle, majd reggeli-felelős Káli T, Ferkó B, , Mihalik Judit

Kirándulás az Esztramoshoz– felelősök: Káli T, Ferkó B,  Mihalik Judit

Ebéd

Délután

Kreatív játék(Fellelhető dolgokból alkotás,kvízjáték)- Káli T, Mihalik J

Néptánc tanulása– felelősök: Ferkó B,

Hagyományos ételek főzése, sütése–felelős:, Mihalik J

Kézműves foglalkozás (szövés, régi játékok készítése, kipróbálása)- )-felelős: Káli T, Ferkó B, Mihalik Judit

Vacsora

Filmnézés (régi magyar film)- felelős Ferkó B, Káli T

 

2016.06.30 – Csütörtök

Reggeli torna, szobaszemle, majd reggeli-felelős Káli T, Ferkó B,  Mihalik Judit

Kiállítás a kézműves munkákból-felelős: Káli T, Ferkó B

Táncvizsga– felelősök: Ferkó B,

Ebéd

Táborhely rendbe rakása, pakolás-felelős Káli T, Ferkó B,  Mihalik Judit

Táborhely elhagyása (14:00)

 

 

Házi versenyek (alsó tagozat)

 

Fontosnak tartjuk a házi versenyek megszervezését, ahol tanulóink aktívan vesznek részt. (szépíró, olvasó, rajz, szépkiejtési)

Cél:

  • a tanulók szépérzékének fejlesztése,
  • esztétikus munkára nevelés,
  • kreativitás fejlesztése,
  • helyesírási képesség fejlesztése,
  • pontosság, figyelem,
  • kitartó munkavégzés,
  • versenyszellem fejlesztése,
  • térábrázolás,
  • színharmónia fejlesztése,
  • kompozíciós egyensúly megtalálása,
  • szövegértés,
  • olvasás sebességének fokozása

A Matanda matematikai eszköz alkalmazása a tanításban

2016. novemberében iskolánk 5 pedagógusa vett részt egy 30 órás akkreditált tanfolyamon, ahol megismerkedtünk a Matanda használatával. Már korábban is ismertem az eszközt, de most még több ismeretet szereztem a témában.

A játékosság és szemléletesség egyszerre valósítható meg a használatával. Már az 1. osztályban is jól alkalmaztam a memória fejlesztésére, majd a számok bontására, összeadásra és kivonásra. A relációk szemléltetése, megértése is könnyebben ment vele. 2. osztályban már kibővült a műveletek sora a szorzással, osztással, maradékos osztással is. A tízes átlépéseket is könnyebben megértik a gyermekek kirakva.

A páros és páratlan számok fogalmát egyszer kellett bemutatnom vele, hogy mindenki megértse a fogalmakat.

Differenciálásra is sok lehetőség adódik. A kirakást mindig lejegyezzük a füzetbe, ezzel is rendszerezzük a tudásunkat.

Ajánlom mindenkinek, akinek van gyengébb képességű tanulója, mert a kirakás segít a megértésben.

Az ügyesek viszont a törvényszerűségeket fedezhetik fel benne, logikus gondolkodásuk fejlődhet.

A nagyobbak a szimmetriát vagy kerület, területet is gyakorolhatnak rajta.

Néhány kép a tanulói füzetekből:

 Duberné Vécsei Ildikó