Interaktív kiállítás

Kedves Szülők, kedves Támogatóink, kedves Kollégák!

 

A Ménes-völgyi Tudásvető Alapítványi Általános Iskola Nemzeti Tehetség Program által támogatott „NAGYító alatt az ÉLET!” című pályázatának megvalósulása a végéhez közeledik. A komplex természettudományos tehetségfejlesztés előmozdítását segítő bemutató- és vizsgálati eszközök beszerzése túlnyomó részben megtörtént.

A tanévzáróval egybekötött nyílt napon interaktív kiállítással vártuk a szülőket, diákokat egyaránt varázslatos eszközeink megtekintésére, kipróbálásra. Iskolánk első emeleti folyosója megtelt a bemutatásra szánt izgalmas eszközökkel, melyek körül az évzáró befejeztével számos érdeklődő gyermek és szülő gyűlt össze. Bár diákjaink a tanév során számos, tananyagaikhoz illeszkedő eszközt megismertek és kipróbáltak már, mégis mindenki talált olyat, ami számára új és érdekes volt. Legnagyobb érdeklődés a Naprendszer működését modellező tellúriumot, a csontvázat és a belső szerveinket bemutató torzót övezte. A kipróbálható eszközök közül a mikroszkópok aratták a legnagyobb sikert, melyek segítségével egy ismeretlen minivilág tárult fel a látogatók szeme előtt.

Reméljük, hogy a bemutató segítségével sikerült a szülőknek is bepillantani kicsit azokba az élményekbe, amelyeket tanítványainkkal hétről hétre átélhetünk ezeknek a csodálatos eszközöknek köszönhetően.

Az iskola vezetése és a szervező pedagógusok

Szögliget, 2023. 06. 21.