Kedves Szülők! Kedves Támogatóink! Kedves Kollégák!
A Ménes-völgyi Tudásvető Alapítványi Általános Iskola Nemzeti Tehetség Program által támogatott „Kézműves alkotás népi mesterségek nyomán – kreatívan, ÖKO-san” c. tehetséggondozó kézműves programjának megvalósítása folyamatban van.
Az NTP-MŰV-20-0183 azonosítójú 60 órás tanórán kívüli élmény- és alkotásközpontú, komplex tehetséggondozó program, melynek címe: „Kézműves alkotás népi mesterségek nyomán – kreatívan, ÖKO-san”. Ennek keretében megvalósított tevékenységekről, programokról rövid beszámolót készítettünk.
A 6., majd időközben 7. osztályos tanulók nagyon ügyesen és lelkesen készítették a különböző technikákkal a szép munkadarabokat.
Volt papírmerítés, nemezelés, nemeztulipán, majd nemezvirág készítése a táborban. Szövés szövőkereten. Gyöngyfűzés, fülbevaló, karkötő készítése. Pirográf technikával való ismerkedés, dobozok, kis díszek falapok, fakanalak égetése egyedi mintákkal.
Az egynapos tanulmányi úton voltunk a papírmalomban, megtekintettük Gutenberg nyomdájának másolatát, majd a papírkészítés gépeit, eszközeit. A világ legnagyobb könyvének megtekintése is óriási élmény volt a tanulmányi úton.
A faégetéses technikáját szeretnénk kiemelni, hiszen az egyik legkedveltebb technika volt a gyerekek körében, az egyik különleges technika, amivel megismerkedtek.
Minták megtekintése után önállóan ceruzás alapot rajzoltunk meg a dobozra, fakanálra vagy falapra. Nagy élmény volt játszani a pirográf tudományával. Figyelni kellett, mennyire égetjük meg a fát, hogy ügyesen tudjunk tónusozni az égetővel. Kipróbáltunk különböző mintákat, de igazából a saját magunk által kialakított természeti képek, állatocskák, feliratok, virágkompozíciók tetszettek a legjobban. Öröm volt nézni egymást, egymás munkáját, eredményeinket!
Figyeltünk társaink és saját épségünkre is, nehogy megégessük egymást vagy saját kezünket.
Úgy gondoljuk, ez egy olyan technika, amit felnőttként is szívesen fogunk gyakorolni, hiszen egyedi ajándékokat készíthetünk egy egyszerű pirográf és egy kis kreativitás segítségével.
Hálásak lehetünk, hogy volt lehetőségünk ennek a különleges módszernek a megismerésére.
Köszönjük!!!
Szögliget, 2021. november 4.
Az iskolavezetés és a szervező pedagógusok